• felveteli@itk.ppke.hu
  • Pázmány ITK képzések

ÜDVÖZLÜNK A

PÁZMÁNY ITK

KÉPZÉSEINEK OLDALÁN!

Kutatás, kiválóság, közösség

Alapképzéseink

Alapképzéseink (BSc) hét féléve során az elméleti alapok elsajátítását és a szakmai alapozó képzést követően megtanítjuk azt is, hogyan kell a megszerzett ismereteket alkalmazni.
Ezt segíti, hogy a képzésben jelentős szerepe van az önálló hallgatói munkának, melyet önálló laboratóriumnak és mérnöki tervezésnek neveznek.
A képzés része a legalább hathetes szakmai gyakorlat is, amely során szerzett tapasztalatok és kapcsolatok az elhelyezkedést is segítik.

Mesterképzéseink

Az alapképzésen rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy a képzés végére hallgatóink 100 százalékig biztos alaptudással rendelkezzenek. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy ezt a tudást még érdemes és kell is bővíteni ahhoz, hogy diákjaink ismeretei valóban elmélyültté váljanak, és hosszú távon is fel tudják venni a versenyt a munkaerőpiacon.

A Pázmány ITK mesterképzéseinek elvégzésével a hallgatók olyan elméleti tudást és gyakorlati képességeket szerezhetnek, amelyek révén képessé válnak kutatásokban való részvételre és könnyedén helyezkedhetnek el piacvezető cégeknél, ahol kiemelkedő tudásuk révén komoly sikereket és eredményeket érhetnek el.

Doktori Iskolánk

A mesterképzés elvégzése után a kutatás iránt érdeklődő hallgatóknak lehetőségük van arra, hogy tudományos tevékenységüket a Kar multidiszciplináris doktori képzésén- az alapító dékánunk nevét viselő Roska Tamás Műszaki és Természettudományi Doktori Iskolában - folytassák további 2+2 évig. A Kar doktori iskolája három tudományágban (informatikai, villamosmérnöki és biológiai), öt alprogramban kínál lehetőséget új kutatási eredmények elérésére.