2025. január 30.
Címünk: BUDAPEST, Práter utca 50/a
A Pázmány ITK-ra érkezése előtt a Notre Dame Egyetemen volt kutatóprofesszor. Kutatásainak témája a számítások végzésének fizikája, és magnetoelektronika, és ezt a kutatást több neves külföldi egyetemmel, például a Müncheni Műszaki Egyetemmel és a Notre Dame Egyetemmel való együttműködésben végzi. A kvantummérnök mesterképzés szakfelelőse.
Az Alkalmazott matematika kutatócsoport vezetője a Pázmány ITK-n. Doktori fokozatát az Egyesült Államokban szerezte, kutatásai során hosszabb időt töltött Svédországban.
A mesterséges intelligencia, mélyneurális hálózatok kutatója, képfeldolgozással kapcsolatos eredményeit orvosi környezetben is alkalmazzák.
Kutatási és fejlesztési tapasztalattal rendelkezik számításos kvantumkémiai algoritmusok sokprocesszoros rendszerekre történő implementációjának és optimalizációjának területén. A témában megjelent publikációi neves folyóiratokban jelentek meg, felkért szakértőként több nemzetközi kvantum-számításos kutatási pályázat elbírálásában vett már részt.
A tárgy célja a kvantummechanika és a kvantuminformációelmélet matematikai eszköztárának bemutatása, a kvantummechanikával foglalkozó későbbi kurzusokhoz szükséges matematikai tudás készségek megalapozása
A számítástechnikai modellek áttekintése, különös tekintettel a mögöttük álló hardverre és a non Boolean, neuromorf alapú számítási modellekre.
A tárgyban kvantummechanika (elsősorban a hullám mechanika) alapelvei kerülnek tárgyalásra. Bemutatja a kvantummechanika alkalmazásait a kémiában és a félvezető fizikában.
Gyakorlatorientált bevezetés a kvantummechanika numerikus módszereibe.
A kvantumszámítástechnika nagyívű bevezetése, nagy hangsúlyt fektetve az azokat megvalósító hardverre.
Az előadások célja, hogy a mérnökhallgatókkal megismertesse az elektromágneses hullámok és a mesterséges elektromágneses szerkezetek (kompozitok, metaanyagok és fotonikus kristályok) kölcsönhatásának témáját.
A kurzus célja: egyrészt a klasszikus hullámoptikának tömör bemutatása, másrészt a fotonikai eszközök és a kvantumelektrodinamika eszközorientált szemszögből történő tárgyalása.
A klasszikus áramkörelmélet alapjai, az alapelveket gyakorlatban bemutató laborgyakorlattal. Az óra egyik célja, hogy a hallgatók megértsék azon klasszikus elektromos komponensek viselkedését, amelyek lényeges részei minden praktikus kvantumhardvernek is.
A tárgy célja, hogy áttekintést adjon a nanotechnológiáról és a nanoelektronikáról. A mikroelektronikai gyártás főbb eszközei és módszerei is bemutatásra kerülnek.
Matlab és Python programozási alapok, amelyek felkészítik a hallgatót arra, hogy saját kódokat tudjon készíteni modellezési és szimulációs problémákhoz. Nagy hangsúlyt kapnak a mátrixműveletek, a differenciálegyenletek megoldása, a gépi tanulás/optimalizálás, az adatelemzés és a vizualizáció.
Bevezetés a félvezetőfizikába és a szilárdtestfizikába, a szükséges szilárdtestfizikai háttérrel. A tárgy második felében a modern félvezető és kvantumeszközök állnak a középpontban.
Bevezetés a gépi tanulás módszertanába, a módszerek nagyívű áttekintése.
A gyakorlat célja, hogy a hallgatók egy konkrét kvantum számítógép-programozási feladat megoldása révén mélyítsék el tudásukat a kvantuminformatikáról.
Az előadás központi témája a különböző szenzorok (elektromos, mechanikus, kémiai érzékelők), valamint a pontosságukat meghatározó és korlátozó fizika megértése.
E tárgy az optikai mérések, képalkotó technikák fizikai hátterét mutatja be, főként nanorendszerek és orvosi diagnosztikai eljárások példáján. Kisebb mélységben foglalkozik nanorendszerek karakterizálására szolgáló nem optikai eljárásokkal is.
A hallgatók csoportmunka és irodalom feldolgozás keretében tanulmányozzák a kvantum technológiák társadalomra, és környezetre gyakorolt transzformatív hatását.
A kurzus közvetlen célja egy olyan innovációs ökoszisztéma alapjainak megteremtése, amely segíti a Karhoz közeli tématerületeken folyó kutatások piaci transzlációját, ezzel elősegítve, hogy a PPKE-ITK hallgatói és kutatói egy olyan inspiráló közegben dolgozhassanak innovatív ötletükön, amelyben – fenntartható módon, és motiváltan – kibontakoztathatják kreativitásukat, és elsajátítják azokat az üzleti és softskill képességeket, amelyek a napjainkban a technológia fejlődést katalizáló startup cégek kompetitív világában a sikerhez leginkább szükségesek.
A féléves tárgy az alapozásra és a képességfejlesztésre koncentrál. A kurzus második felében a gyakorlati feladatok megoldása lesz a középpontban. A hallgatók a heti feladatok megoldása, a beszámolók, a könyvismertető kiselőadások és egy félévzáró gyakorlati feladat (álló vagy mozgókép-etűd) alapján kapnak megajánlott jegyet. A tantárgy a következő témákat öleli fel: Filmtörténet (múlt, jelen, jövő); Filmelmélet (homály, kompozíció, aranymetszés, stb.); Szabványok (arány, kodek, felbontás stb.); Alkotás elemzés (filmes alkotások elemzése); Világítás- és hangtechnika (lámpák, fény iránya, direkt/indirekt, stb.); Filmkészítés (előzetes munkák, felvételszervezés, felvétel, utómunka).
A hallgató előzetes angoltudásához rugalmasan igazodó nyelvtanítás, különös hangsúllyal az akadémiai életben előfordul feladatokra: Scientific review, literature review, abstract, essay írása.